Milyen demokráciát szeretnél?
A részvételi demokrácia a jövő, de megfelelő döntéseket csakis egy tudásalapú társadalom hozhat. A Szuper Demokrácia több, mint a modern technika felhasználása. Ezért a PoliMurphy Facebook oldalán a környezetvédelmet, a fenntarthatóságot és az egész társadalmat érintő témákról írunk, amik jobbá tehetik az életünket. Amik jobbá tehetik a demokráciát!
A pártokra alapuló rendszer megbukott
Bár a politikusok arra hivatottak, hogy az embereket képviseljék, gyakran mégis csak a saját vagy pártjuk érdekeit nézik. Ezért nem hatékony a pártokra alapuló döntéshozatal.Teljes egészében a civilek kezébe sem lehet adni a kormányrudat, hiszen ők nincsenek felkészülve egy ország irányítására. A megoldás egy szakértői alapú államigazgatás lehet, amelyet a pártpolitikától független, kormányokon átívelő közszolgálati gárda működtet. Ugyanakkor a pártokra kulcsszerepet játszanának az ideológiai irányvonalak kijelölésében, a társadalmi csoportok érdekeinek képviseletében és ők vezetnék a stratégiai fontoságú területeket, mint a külpolitika, rendvédelem, honvédelem és titkosszolgálatok.
Önfenntartó állam
Az öngondoskodás kiterjesztése civil szervezetekre, állami vállalatokra, sőt, magára az államra, mindent megváltoztatna.Ha minden szereplő úgy működne, mint egy vállalkozás, vagyis elő kell teremtenie a fenntartásához szükséges forrásokat, akkor az állam a feladatait közpénz nélkül tudná ellátni. Talán a legtöbb adónemet meg is lehetne így szüntetni. Jöhet mindenkinek az örökös családi adóparadicsom!
Feltételes alapjövedelem
A gépesítés és a mesterséges intelligencia egyre több ember munkáját veszi el. Már nem lesz szükség arra, hogy mindenki dolgozzon, mert egy gép akár tízezrek munkáját is képes elvégezni.De mi lesz az önhibájukon kívül munka nélkül maradókkal? Halljanak éhen? A megoldás a feltételes alapjövedelem, ami nem ingyen pénz, hanem különféle társadalmilag hasznos tevékenységhez kapcsolódna (gyerekvállalás, idősgondozás, tanulás stb.).
Körforgásos rendszer
Az öngondoskodást egy, a természetből ellesett, körforgásos rendszerbe kell foglalni és ezt az egyszerű törvényt kellene alkalmazni minden területen.Ismerd fel a problémát és találj rá megoldást az elérhető információk alapján. Ha már tudod mit kell tenni, akkor cselekedj is! Teremtsd elő a szükséges erőforrásokat, ami a probléma megoldásához szükséges. Végül ezt a három pontot körforgásos rendszerben kell működtetni, hogy a folyamat hosszú távon is életképes maradjon.
Öngondoskodás
Minél inkább a saját lábunkon állunk, minél kevésbé szorulunk az állam támogatására, annál szabadabbak leszünk.A teljes önellátás még nem lehetséges, de törekednünk kell rá, hogy az elérhető technológiák felhasználásával minél több szükségletünket kielégítsük: az energiaellátás, az élelmezés, az oktatás vagy a biztonságunk tekintetében.
Van jobb ötleted?
Ha a rendszer elromlott, tervezzünk egy újat! Küldd be a saját Szuper Demokrácia javaslataidat, hogy közzé tehessük a honlapon.
Demokrácia ötlet beküldése